2015. szept. 25.

ELKÖLTÖZTÜNK!

2015. máj. 6.

Repüljön az utcakő! (Diáktüntetés, két szemszögből + REAKCIÓ TV KÍSÉRLETI ADÁS!)

A Reakció szerkesztőségének két oszlopos tagja ellátogatott a 2015 04. 22.-én rendezett, a felsőoktatási reformok ellen irányzott diáktüntetésre. Ha már éppen ott jártak, forgattak egy kedélyes rövidfilmet az eseményen. A video alatt egy-egy élménybeszámolót is olvashattok a történtekről.





2015. febr. 2.

Vajákos Kisokos

Otromba, böszme nagy fa a mostani, amibe oktalan hebrencs módjára belecsaptam apránként tompuló élű fejszémet, és saját szellemi épségem kockáztatásától sem riadtam vissza, mikor tovább göngyölgettem a felszínen már megvakargatott mezőtéria süppedős sárszőnyegét. Bár cselekedeteim oltárán nem avatnak hőssé, tudom jól, azért tessék megböcsülni azt a szerencsétlent, aki oknyomozás megírására adja a fejét. Első lépésként ugyanis mit tesz, aki cikket kíván kerekíteni egy csőrét pisztergáló dolog kapcsán? Adatot gyűjt. Na mármost ebben a témakörben, ezen a ponton kis híján megfeneklettem, olyan sekélyes vizekre vezetett az a mocsok szél. Ugyanis ez a bizonyos böszme nagy növény nem más, mint az unatkozó, városi háziasszonyok kedvelt információ-forrásának tekinthető (biofalvi Szent Ágoston legfőbb weboldala): a gyöngyharmatos csudafa.
Azt is meg kell hagyni, hogy az összes cikket, jó tanácsot, intelmet és titkot nem bírtam végignyálazni, kocsonyásodni indult agyam egyszer csak állj-t parancsolt ámokfutó tudásszomjamnak és ácsingózó fantáziámnak. Azért két témakörnek alaposan a valagára néztem, végigküzdöttem magam rajtuk, és levontam a konzekvenciákat. Az alábbiakban ezeket fogom bő lére ereszteni.

A vajákos szabóság:

Valódi szabólegényeket rejteget az oldal szerkesztői brigádja, régi iskolás veteránokat, akik nem ma kezdték a vajákolást, kuruzslást. A kisujjuk körme alatti koszban van a szakma, és Jézus csodatételeiben megmártott cérnát fűznek az aranyborjú péniszcsontjából faragott varrótűjükbe, így fércelik szebbé-jobbá a városban elpangó véglények betonszürke hétköznapjait.
 A vászon, textília, amit az embör gyereke a testén visel, nem csupán árulkodik a gazdájáról, de befolyással is van reá. Egy szitokszó gonosz, ártó dolgok bebocsátását okozhatja, és fordítva. Példának okáért az Amnesia, Agressor, Exploited, Overkill, Dilemma és Virus69 kifejezések egyértelműen a ruhatulajdonos kínhalálát kívánják, és a családja magtalanná lesz. De ha nincs amnesia feliratú rongyom, mégis mitől lettem feledékeny? A dilemma kapcsán pedig elsőnek a „boldogok a lélekben szegények” frázis ugrott be. Töprengeni bűn, kérem? Kissé nehezen megy a fejembe…elkárhoztam.

 A szimbólumok viselése egyenesen az efféle rontások melegágya! Ha teszemazt egy Komlóról elszármazott bányász (vagy akárki igazándiból) magán hordja ezen hivatás címerét, annak okvetlenül tüdőtágulata fejlődik, a vizeletével pedig ki lehet fűteni a házat, olyan magas lesz a szénkoncentrációja. Sorolhatnám még…
…de ne akadjunk el, hisz gyűrűzik tovább a rogyadozó emberi elme fellegvára! Következő lecke: az emberi test három fő részre osztható. Fentről lefelé haladva: Atyaisten, Fiúisten, Anyaisten. Fej-Tor-Potroh. Ami pedig a legcsodásabb, hogy valamennyi testrész megbetegedés esetén gyógyítható a testtájnak megfelelő isten szimbólumainak viselésével. Ha leszakad a homloklebenyem, csak magamra ragasztok egy Atyaisten-matricát, és hopp! Már kész is az új lebeny! Nincs lába? Az Anyaisten szimbólumos sztreccs-nadrág növeszt önnek! Vastagbélrákra pedig ott a Fiúisten kapucnis pulóver. Három színben.

A rontástól csapódjunk most az ellene való harc partoldalának! Azt tudták, hogy láthatatlan finomerőhatások ellen védekeztek eleink a ruhadarabjaikkal? Trükkjük a lefátyolozás, vagy a túldíszítés volt. Ezért olyan cicomás a menyasszonyi kelengye. A leendő ifjú ara ugyanis felfokozott lelkiállapotában nyitottabb az őt érő, rontó finomerőhatások előtt. A szemmel verők fészke, vágyaik netovábbja egy nyitott sapkákkal bíró leány! A figyelmüket el kellett terelni, a rossznyavalyát elvonni a lélek tükreitől, ahol a testbe férkőzhetnek. Erre való a sok csipke, fodor, ráadásnak pedig a fátyol, ami egy második erőteret feszít a gonoszok és a szűz közti háborús övezetbe. Ugyanez az elkendőzés óvja a rövidlátó, kancsal, nagyfejű csecsemőket, amit szemruhának nevez a népnyelv – már ahol, tegyem hozzá. Szegény Csipkerózsika! Ha magyarnak születik, a szülei megóvhatták volna pár év kómától egy egyszerű ronggyal, amit az arcára dobnak, amint a rossz tündér megjelenik a láthatáron. Késő bánat. Ugyanezen a gondolathullámon lovagolnak a hajfonatba biggyesztett díszes tűk, varrottas motívumok, mágikus kövek…
Arról nem is beszélve, hogy manapság, az információktól túlterhes levegő mennyi gondolati szeméttel van telehintve, ami ellen a kiút csakis a hagyományos szimbólumok viselésében, szemkendőkben és varázskavicsokban rejtezik.

Nagy vonalakban ezt olvasható a Ruhagyári Kisokos kezdő kuruzslóknak készített szemléltető anyagában. Ha nem tényként kezelt, tudományos köntösbe bújtatott szövegként tálalnák ezt az egészet, még örülne is neki az ember gyereke, hogy lám! Vannak, akik törődnek az ősi hiedelmek, mesék továbbvitelével, ápolják a hagyományokat, és nem külföldről importált szeméttel tömik a gyerekek fejét. Saját gyökereikből merítenek ihletet, élik a kultúrát. De sajnos nem erről van szó. Termékeket árulnak, népet butítanak, ijesztgetik a gyermeklelkű felnőtteket, szilárd alapokat hazudnak a babonának, amit jó pénzért házhoz is szállít a futárszolgálat. A gyógyfű és a homeopátia egy dolog, kérem! Évezredes tapasztalatokon nyugszik, és egyéb orvosságok híján a fűből-fából patikát alkalmazták őseink. Sok előnye van, mi tagadás, és ma is meg lenne a helyük az életünkben; valóban nem kellene azonnal paracetamol után nyáladzani, amint egy csepp takony elhagyja orrunk cimpáját. De amikor már semmi sem segített, régen mit volt mit tenni: a hitbe fektették a bizalmat, s piócás emberek, ráolvasók adták egymásnak a kilincset. Innen ragadt ránk a sok hiedelem egy része, ami csodás és gazdag kultúr-szelet, de nem tudomány.
Az a nagy büdös helyzet (ha úgy tetszik: konklúzió), drága sapka-vitézek, hogy a díszítés, nem egyéb, mint – díszítés! Egy kulturális formanyelv, ami tájegységenként más és más, ezerszínű forgatag, nem pedig a mögé pakolt spirituális tartalom kivetülése. Előbb volt a tyúk, mint a tojás! Bámulatra méltó művészmunkák, zenei nyelven is beszélő, hordható vizuális dallamok, ünnepnapokat bearanyozó ékei a viselőjüknek. Nem pedig túlmagyarázott, varázserejű termékei egy pénzhajhász, mások ostobaságán hízó rétegnek – még ha ez is lenne a szépen kicicomázott végcél.
Úgyhogy a gyógyító bugyogókat, rontás-űző kamáslit, gondolati szemét-szűrő hímzéseket hordják csak a gyöngyvirágos szabólegények és szövőnők!

A vajákos építészek:

Második nagy lépésként járjuk körül a magyar paraszt háza táját! Hisz ezek az építmények mágikus erővel bírtak!
A hagyományos épületek egy az egyben lefordíthatóak a csillagok nyelvére – bár még senki sem látott önfeledten csacsogó csillagokat az életben. A tájolás kelet-nyugati, így a mestergerenda, a gerinc a tejutat testesíti meg. A ház bütüjén (utcafronti tűzfal) állott az ősi világfa, azaz a Boldogasszony, a mondavilág Tündér Ilonája. Ezek szerint a Názáreti egy magyar teremtés-rege gyermekeként látta meg a holdvilágot, valószínűleg Etelközben, és csak a cionisták évezredes aknamunkája tette őt héberré. Na mindegy.
Miért is Keletre néz a magyar ház? Mert ez a Fehér Ló égtája. Innentől kezdve, ha valamely szerencsétlen gyökértelen a kínai Feng-Shui tudományát veszi alapul a bútorok tologatásakor, akkor verejtéke mérgezett cseppeket hint a padlókárpitra! Hisz a kínaiak szerint Kelet a Zöld Sárkány égtája, ami a magyar mondakörben aljas egy tetű, annyi szent! Úgyhogy rohadjon meg a FengSui-sárkány, és maradjon Kínában!
A tájolásnak köszönhetően a Lélek a tűzfali ablakokon át érkezett meg, küld-fény-post, majd hátul távozott – valahol a budi környékén. Szar az élet? A mestergerenda mutatta az utat, ezért a bölcsőt mindig (!) ez alá tették a gyermekecskével, így a Lélek tudta, mi az irány.
A házat befedték – ahogy azt köll. Különben beesett volna az eső, és belesett volna a gondolat-szemét. S ez sátortető volt – az író szerint kontyos, ám ki kell ábrándítsam szegény ezotér-alakítónkat, mert ez csak egy tájegységekre jellemző típusa a sátortetőnek, és nyeregtető is lehet kontyos. Sebaj! Ez legyen a legnagyobb baklövés a mai napon! A födém csúcsán díszek voltak láthatók: nap, tulipán, vagy kettős kereszt. Bármilyen hihetetlen, ezek szimbolizálták a…igen. Háromságot: Atyaisten, Fiúisten, Anyaisten. Ha megszokja az ember, egész könnyű belerázódni a gondolatmenetbe, nem?
A homlokzat, vagyis Boldogasszony Ilona Fehér Lónak szegezett teste szintén telis tele volt csudálatos motívumokkal, amik a spirituális védőbástyákat képezték a gonosz szellemvilág ellenében, a kapu faragásaival karöltve, nagy egyetértésben. A fedeles kaput ellátták továbbá egy lelkiismeret-vizsgálóval, azaz lélektükörrel. Ki itt belépsz, eressz egy mélyről húzott „D” hangot, tisztítsd meg a sapkáidat – és a csizmát!
Tovább cammogva a verandán elért az ember gyereke a Dél felé néző bejárati ajtóhoz, ami igazán aprócskára lett vájva. Így kénytelen volt fejet hajtani, mikor belépett – ezzel pedig tiszteletet adott a bent tartózkodóknak, akkor is, ha meg sem érdemelték. Itt körbetekintve aztán meglátta a tűzhelyet a középpontban, ami maga a Lélek (amelyik beröppent az ablakon?). S ezt a lelket olyannyira tisztelték, hogy szemetet dobni rá súlyos véteknek számított, hisz ezzel megsértették az Őst!
Itt, vagyis a konyhában tartózkodtak a legtöbbet a népek, hogy a Lélek melegéhez dörgölhessék koplaló testüket. A helység alacsony, világos mennyezettel – ami természetesen az ég szimbólumaként funkcionált.
A belső tér különböző erőtereknek adott otthont. Csoda, hogy elfért mellettük a család! Ezek a terek a következőképpen oszlottak szét:
A Szellem a K-DK-i sarokba húzódott. Itt voltak ablakok, ajtók, meg egy tetőtér. Szex-kuckó, avagy a gyermekgyár. A Lélek a tetőgerendák alkotta kereszt metszéspontjában ütött fészket, a Teremtő pedig a Ny-ÉNy-É-i oldalon vert tanyát, itt kínált nyugodalmat, békét az arra szomjúhozóknak.
A falak telis tele megfelelően elhelyezett tárgyakkal, míves, díszített eszközökkel, szigorúan a szentháromság (Fej-Tor-Potroh) elvei alapján faragványolva.
Az egész tanya elrendezése hasonló képet mutatott, fontossági sorrendben követték egymást az épületek, valamennyi a Fehér Ló jegyében született elvek (nevezzük Góbé-Súlynak) szerint. Meglehet, hogy a tyúkokat és kecskéket is egy felsőbb erő rendezgette a múlt-idéző farmjáték udvarán.


Több-kevesebb nagyolással ez az információköteg olvasható az Égi Építész Lexikon többkötetes gyűjteményében. Ismét egy csomag túlmagyarázott, misztifikált zagyvaság. Ha szó szerint vesszük a szövegezést, akkor a magyar paraszt nem volt más, mint egy spiritiszta pre-hippi. Érzelmekre, mondákra alapozta életét, cselekedeteinek mozgatórugója a szellemvilág parancsaiból fakadt, s a logikát, gondolkodást messzi kerülte. Nehogy lesújtson az Ős!
Drága építészeim! A józan paraszti ész, mint kifejezés, vajh mit takar? Hogy a földművelő nem volt sült-hal, és értette a dolgát. A házak tájolása – praktikum. A Délre néző verandára odasüt a nap, átmelegíti a vaskos falakat, jó kiülni az ajtó elé. Az elé az ajtó elé, ami azért kicsi, hogy télen ne menjen ki a meleg, mikor kinyitják, s nyáron ne szökjön be rajta. Mellesleg egy utcában csak egy oldalon voltak házak, hogy mindegyik tűzfala Keletre nézzen?  Akárhogy is, de a túloldal házai – Nyugatra tekintenek. Esetleg rájuk rontottak a szemközti sor lakói, ha azoknak már nagyon rágta az egészségét a rossz Góbé-Súly, vagy a Zöld Sárkány összeszarta a portát. Ezt nem magyarázta meg, Mérnököm!
S a tűzhely sem mindig középre lett helyezve ám, sőt! És mivel sokáig nyitott rendszerű volt, ezért nem szabadott szemetet dobni rá. Gyomorforgató füst lengte volna be a házat, és az étel is jobb ízű-szagúvá vált volna kifelé, mint befelé. A plafonról a sok kormot meg biztos félóránként, váltva vakargatta a háziasszony és a legidősebb leánygyermek, hogy a ház népe gyönyörködhessen a tiszta ég szimbólumát képező mennyezetben.
A gyermek mestergerenda alá fektetésének törvényét nem tudom, melyik nagymama mesélte a hiszékeny írópalánta unokájának. Efféle íratlan törvények csak a fogatlan vénasszonyok ajkain születtek – némi kegyelem-kenyércsücsök ellenében. Regéljen az éhhalál ellen, nénémasszony!
A díszítések esetét már érintettem az előző témakör kapcsán, s csak annyit tennék hozzá, hogy a míves bútorok és használati tárgyak születése is profánabb kissé, mint spiritisztáink képzelik. A nép faragott, vésett, mikor ráért. Nem voltak kreatív boltok, IKEA, hogy készen vett termékekkel lássák el a rosszul bútorozott tanyákat, hát megcsinálták maguk. Főleg télvíz idején, mikor a mezei munka elmúltával volt rá idejük. Esti sorozatok, DVD-lejátszók és interneten bökdösődés hiányában főképp efféle elfoglaltságokkal ütötték el az időt; és porontyok gyártásával természetesen.
A leggazdagabb faragás-kultúrával és legtöbb díszített használati tárggyal mellesleg a házzal nem, vagy csak ritkán rendelkező pásztoroknál találkozhatunk. Naphosszat a jószág mellett ácsorogva, ücsörögve bőven akadt alkalmuk valamennyi vagyontárgyukat felcicomázni – amiből nem volt sok. Így született a legtöbb faragott dohánytartó, pipa, bot, ostornyél, fokos, furulya, stb. Fél-nomád életmódjuk megőrizte hitvilágunk darabkáit, ezzel tudtak kiválni a dísztelen nyomorban tengődő tanyavilág lakói közül.
Kiábrándítóan hat, drága lélekismerők? Szerintem sokkal szebb és becsülendőbb a végeredmény, ha ebből a szempontból néz rá az ember. Miért lenne rosszabb, pláne kevesebb, mintha a láthatatlan Ős-szellemek, Fehér Lovak és a Fej-Tor-Potroh szentháromság jegyében rettegő, Góbé-Súly szerint rendezkedő, ostoba és tudatlan véglények hozták volna létre mindezt? Ez a rengeteg kincs és örökség Tudást takar, s ez az, amit tovább kellene adni, és használni. A hitet meg kell hagyni a maga helyén, a meséket, regéket pedig a fogatlan öregasszonyoknak, szemmel verő öregbojtároknak, hisz náluk volt a legjobb helyen. Az ő kezükben, az ő ajkaikon nem vált volna haszonleső, együgyű ostobasággá.

Zárszóként mit tehetnék még hozzá? Talán csak annyit, hogy az elején, a felvezető szövegben túlértékeltem kissé az oknyomozás első fázisát, az adatgyűjtő folyamatot. Az összeszedett gondolatok megszülése, papírra vetése sokkal döcögősebbnek bizonyult, mint maga a szellemi ingoványon való kószálás, morzsagyűjtögetés. Így visszanézve lehet mindenki (az Olvasó és jómagam is) jobban járt volna, ha bekapok egy marék hallucinogént, nyalogatok egy légyölő galócát, mielőtt nekiesek a csudafának, félig csorbult fejszémmel. Még az is megeshet, hogy remek kis gonzo született volna belőle. Most már azt hiszem, késő, a fa – számomra – kidőlt.

2014. nov. 25.

Halalnihil


„…az univerzumot egyáltalán nem érdekli az, hogy ki, mivel, mit csinál ezen a kibaszott helyen!”


Prológus 

Ha lennének valódi szerkesztőségi megbeszélések a felmerülő cikktémákról és nem csak a neten zajlanának az egyeztetések, akkor valahogy így képzelném el ennek az írásnak az előtörténetét:

„-Oké, akkor ezt megbeszéltük… oh, jut eszembe… lenne még egy témánk… ki szeretne róla írni?

Egy 1 szavas papírfecni indul el az asztalon; egy kolléga döbbenettel, udvariasságot színlelve csúsztatja tovább, míg egy másik sürgetve löki arrébb, mintha pestises lenne… az asztalvégen ülve jobb híján én veszem kezembe azt… csupán ennyi szerepel rajta: Halalnihil. Szemöldökömet megemelve egy furcsa mosolyt erőltetek magamra és a többiekre nézek.

-Úgy gondoltuk neked kéne…

-Elvégre te vagy az egyetlen, aki szereti…

-Te vagy a kritikusunk…

-Neked van hozzá elég erőd, ehhez férfi kell.”

Bármennyire is megosztó a véleményünk a fent említett dologról, a szerkesztőségi tagok közt különféle vicces vagy egyéb kontextusokban valahogy mindig előjön, és ezáltal úgy néz ki, hogy megkerülhetetlen. A történet kezdetén Timúr írótársam bútorozatlan szobáját egy telepakolt kartondoboz ékesítette, ebben találtam rá egy kis fekete kazettára, abszolút minimalista dizájnnal.

"-Ez meg mi?

-Elviheted.

-De mi ez?

-Harsh-noise.

-Hmm.. én is csináltam egyszer poénból egy noise albumot…

-Nem érted…ez..ilyet még…. na figyelj…van ez a srác, aki olyan szövegeket üvölt egy mikrofonba, hogy a koncertjein megakarják verni miatta… és ebből, meg a gerjedésből áll az egész.

-Elviszem."

Túlzás lenne azt mondani, hogy szeretem a Halalnihilt, de mindenképpen hajlandó vagyok megkísérelni a megértését, és bizony nagyritkán egyfajta bűnös élvezetként helyet kap a lejátszóban. Az élő fellépésekről is hallottam cifra dolgokat, (lehet, hogy új GG Allin jár köztünk…) de cikkemet szeretném kizárólag a hanganyagokra kiélezni. Most pedig az a feladatom, hogy egy nagyon szélsőséges formációt mutassak be a laikusnak. 



Konfliktus

A Halalnihil egy egyszemélyes Harsh-noise/Power electronics/Extreme Spoken Word formáció. Ennek értelmében hangos zajokból, gerjedésekből és nyers torzított szövegből áll. Biztos vagyok benne, hogy az emberek jelentős többsége körülbelül 4 másodpercnyi értetlenkedés után egy „Mi ez a szar?”-ral le is tudja kapcsolatát a műfajjal és az előadóval. Ahogy Inhos az alkotó egy hozzászólásából kiderül, ő sem tartja zenének, sem művészetnek, hanem egyszerű, nyers, direkt tartalomnak. És ezzel a tartalommal gyakorlatilag el is érkeztünk a Halalnihil magjához, a szövegvilághoz, ami néha már-már egy sorozatgyilkos tudatalattijának nyelvén szól. Hogy is fogalmazzak… kibaszottul trágár, kurvára közönséges, és telibefossa a politikai korrektséget, a faji kérdéseket, a fogyatékosokat, az összes növény és állatfajt, a nemeket, a halálos betegségben szenvedőket, a szexualitást, az értékeket és úgy általában véve a teljes univerzumot. De teszi ezt olyan szinten, ami nekem már-már stilizált, mivel ez a perverz verbális gyűlöletáradat a töménysége miatt személytelenné válik. Én nem tudom azonosítani az előadót az elhangzottakkal, mert semleges marad. Az egyetlen célja, hogy olyan szavakat és szituációkat használjon, amelyek miatt az emberben düh, émelygés, gyűlölet vagy egyéb szélsőséges indulat keletkezik, és igyekszik olyan pártatlanul megsérteni a világon mindent, hogy kollektívan folyjék a fülekből a vér és a bélsár… lehetőleg szimultán.

A Halalnihilnél bármi megengedett. Félve írom le, de úgy érzem, hogy egy igazán nagyon szar nap után nagyritkán még kifejezetten szórakoztató, relaxáló is lehet. Ismerek olyan embereket, akik azért falják a horrorfilmeket, mert a képernyőre kivetülő erőszak és perverzió segíti őket abban, hogy ehhez viszonyítva bizonyosságot nyerjenek saját „normalitásukról”. Továbbá ha Jason legyakja a tinilányokat, akkor neki talán nem kell másnap vasvillára hányni a főnökét. Szerintem a Halalnihil is felfogható így, mint egy auditív ördögűzés.

Nem vagyok járatos a noise-szcénában. Fogalmam sincs, hogy ez milyen szinten van Magyarországon. Nem tudom, hogy van-e neki nívója, mérője, bármije… és azt sem tudom, hogy ez mennyire eredeti, és azzal is tisztában vagyok, hogy többen azt mondják, hogy ehhez nem szükséges teljesítmény. Talán az igazi teljesítmény ezt a tartalmat teljes mellszélességgel felvállalni, és kiállni mellette, akármilyen is. Erre biztos, hogy nem mindenki képes.

A formáció bandcamp oldalának első, 2013-mas lemezei („Eucharisztikus faszlyukbaszás”, „Férfiak, Nők és Gyerekek”, „Csak A Férgek Sírjanak”, „Angyalcsináló gennykirobbanás”)  még nem nélkülözik a szintetizátoros, mesterségesen generált zajokat és mivel a szövegek erősen torzítottak és sokszor nem tisztán kivehetőek, ezért többnyire szokványos noise lemezekről van szó. Aki fogékony a kísérleti elektronikára, az nem annyira lepődik még meg, de azért ide is becsúsznak már a szemöldökemelő beteges témák. A „The Hungarian Music” az alkotó szerint a leghangosabb magyar lemez címre pályázik; ez lehetséges, de a gyakorta károgó, metálkodóvá torzított hablatyoló, sipítozó vokál (néha már-már egy bemeszkalinozott Menő Manót, vagy egy metamfetamin függő Sebaj Tóbiást idéz) komolytalannak hat. Mindenesetre ez az album még a többihez képest is rettenetesen bünteti a fület, de néhol még dallamokat (!!!) is felfedezhet a figyelmes fül.

Gondolom eztán jött a gondolat, hogy tisztán és érthetően, lassan, artikulálva hangozzanak el a szövegek, amiknek ezáltal sokkal profánabb, arcba mászóan beteges „mondanivalója” lett. Idővel minden sallang lehull a produkciókról és elkezdődnek a bizarr, monoton monológok.

Az „Anyaszaggató” névre keresztelt album nyitányával (Magyar Anyukák) el is érkeztünk, ahhoz a szerzeményhez, amit szégyen vagy nem, én időnként meghallgatok egyfajta hangulatjavítóként. Ennél a lemeznél, ha túllépünk az eszközön már feltételezhető egy érdekesen előadott társadalomkritikus vélemény. Számról számra, lemezről lemezre haladva az ember elgondolkozik, hogy mennyire lehet hitvány, gonosz, gusztustalan és megvetendő egy szövegvilág. Valószínűleg Inhos is ezzel kísérletezik. A tényleges nyers beszélt szöveggel dolgozó lemezek azért is félelmetesek, mert a furcsa háttérzajok közt az ember csak reménykedhet, hogy két alpári szó között nem egy valódi fitymacsattogást hall. A formula nem sokat változik a későbbi lemezeken („Atya, fiú, szent lélek”, „Cigányorgazmus”, „Áldáscsokor”, „Rákos nők utolsó kívánságai”), a lényeg az égvilágon mindenkit (beleértve a hallgatót is) a legprimitívebb, legközönségesebb módon megsérteni.  
Legtöbbjük valóban a nyugalom megzavarására alkalmas, amennyiben valaki túl komolyan veszi, de például a „Magyar korcs” lemezen már én is tényleg csak kínomban röhögök. Habár valóban rengeteg állatbarát tartja többre kedvenceit embertársainál, s valószínűleg az ő ingerküszöbükre kíván hatni Inhos, de az album összefoglalása mégiscsak kimerül annyiban, hogy 5 perc alatt 4 kutya több liter ondóval lesz gazdagabb.

A legfrissebb lemez a „BudapeSTD” egészen kerek anyag lett a degenerált fiatal generációról, és a második track talán egyfajta szélsőségesebb fekete-humor szintjét is megüti a facebook-os utalással. Amennyiben ez az orálisan fixált verbális horror továbbgyűrűzne, én azt javasolnám, hogy a túl sok fasz (feltűnően többször hangzik el mint egy pina, vagy vagina) mellé beférhetne némileg több humor és társadalomkritika. De én aztán leszarom.  

Exodosz

Gondolom, az előadóval egyetemben én is kapom majd az ekét (az se lepne meg, ha egyenesen tőle), olyan formákban, mint például: „Jézusom, hogy lehet valaki akkora sznob, hogy még ezt a mocskot is meghallgatja” vagy „Mennyit fizettek, hogy reklámozd ezt a fost?”.

Nem támogatom, s el sem ítélem (magát a produktumot), éppen csak nem vagyok vele közömbös és tudomásul veszem, hogy van ilyen, és az emberi gyarlóságot nem lehet alábecsülni. Tőlem csupán egy kényes témájú cikket kértek, amit más talán elintéz két tőmondattal, de én adtam neki egy esélyt. Aztán könnyen lehet, hogy hülyeségeket beszélek. Mindenkinek jogában áll eldönteni.

Az egyetlen félelmem csupán az, hogy ha megvalósítható egy olyan hanghullám, ami meddőséget, elvetélést vagy rákot okoz, azt a Halalnihil idővel biztosan megtalálja.

Peca 

2014. okt. 2.

Szociológiai kalandok a hármas metrón #01. - Az Elveszett Fiúk

illusztráció: dajkag
Mióta újra a fővárosban élek, gyakorta kényszerülök arra, hogy lemerészkedjek a rothadó kék acélszörnyetegek által benépesített, sötét, szénporos alagúthálózat mélyére, és igénybe vegyem a szocialista szellemvasút, a hármas metró által nyújtott nem éppen problémamentesnek nevezhető, ám mégis életemet megkönnyítő és bizonyos fokú komfortot nyújtó szolgáltatásokat.

2014. júl. 9.

VÁLOGATÁSLEMEZ!!!

Ne minket szapulj!- Reakció VOL. I.




A Reakció szerkesztősége sokoldalúságát bizonyítandó, körülbelül egy hónapon belül válogatáslemezt fog megjelentetni. Az anyag a Ne minket szapulj! címet viseli, melyen olyan valamennyire már ismert, és ismeretlen formációk is helyet kapnak mint:

-Kultúrkommandó
-Mi Kutyánk Kölyke
-Honecker Bosszúja feat. Bérces Ádám
-aRosseb
-Batu Kán Pesti Rokona
-Karaul
-Guruzsmás
-Menj Kapálni!
És még sokan mások!

A hanganyag egyfajta digital box set formában fog napvilágot látni, de tervezünk fizikai formátumot is, ami mellé a leírásokat, képeket, dalszövegeket (és még ki tudja micsodákat?) tartalmazó füzet, illetve bónuszként a Kispolgári csökevény szamizdat jellegű versfüzér jár majd.
A Ne minket szapulj! az újjáéledő és születő Hudini Records égisze alatt fogja meglátni a napvilágot.

 Az esetleges igényeket a hudinirecords@gmail.com címre várjuk.

A képen éppen a Mi Kutyánk Kölyke, megyéket átívelő kétfős alkotói szövetsége élvezi ki a csicsóság minden gyönyörét valahol a Dunántúlon.


2014.07.10.

2014. ápr. 22.

HONECKER BOSSZÚJA INTERJÚ

Beszélgetés a kiváló salgótarjáni formációval múltról, jelenről, és legfőképpen nemrégiben megjelent, új lemezükről.

"tizenéves suhanclegény közterekre szemetel
pajtásokkal gúzsba kötve gázkamrába menetel
síri csöndes hétfő reggel, hétvégének vége már
péntek esti bulizókra meszesgödör mélye vár "
(Honecker Bosszúja: Fiatal-irtó)


- Szóval először is: Azoknak, akik nem ismernének titeket, meséljetek kicsit magatokról! Mikor alakult a Honecker Bosszúja, voltak-e elődzenekarai, és honnan a remek zenekarnév ötlete?

2005
BAZSU: Az együttes Salgótarjánban alakult, valamikor 2009 nyarának elején, de ezt nevezzük inkább második megalakulásnak. Az első 2005-ben volt, de az akkor még más néven (Cselepkezők) futó zenélgetés nem volt túl hosszú életű, olyan másfél évig tarthatott. Az eredménye egy sebtében összecsapott demo kislemez lett még 2005 végén, amire én nem vagyok valami büszke. Ebből amúgy csináltunk 20 darabot, rásóztuk az ismerőseinkre, és kerestünk rajta vagy kétezer forintot fejenként. Elsősorban miattam szakadt meg a zenélés azután, dobos nélkül kilátástalannak láttam kissé a helyzetünket. A két időszak közötti szünetben a Laci zenélgetett a Bálinttal saját szórakoztatásukra. Ezt nevezték ők Czinege-Molnár kettősnek. Aztán 2009-ben javasoltam nekik, hogy csinálhatnánk valamit újra közösen, ekkor már nem foglalkoztatott különösképpen a dobos-téma. Volt néhány ilyen-olyan szövegem, amire elkezdtünk zenéket kitalálgatni, így néhány hét alatt összeállt és rögzítésre került a Honecker Bosszúja demo (Hansastrasse 37), ami azért lehetett volna kevésbé összecsapott és hangzás terén egységesebb. Annyira én ezzel sem vagyok megelégedve. A Honecker bosszúja név a Laci egyik szomszédjától származik, aki amúgy méhész, és van egy IFA tehergépkocsija. Ezt ő elég sokszor javítgatta, ilyenkor bosszankodva emlegette mindig, hogy Honecker bosszúja… ez a szófordulat nagyon megtetszett nekem, és a többiek is támogatták az ötletet, hogy együttes névnek ez kiváló lenne.

CINCY: Nálam a zenélés első gondolata 2004 őszén merült fel, múzeumlátogatás közben. Nekem Lacibácsi az osztálytársam volt ekkor, és vele terveztünk valamiféle közös zenélést. Hirtelen felindulásból beszereztem egy gitárt, és megalakítottuk a Vad Nyugat nevű formációt. Volt is egy számunk, country punk stílusban. Ez a formáció nem sokáig működött, és már közben felmerült hogy kellene egy énekes. Bazsuval mi már korábbról ismertük egymást, általánosban osztálytársak voltunk, és mindketten Vizsláson lakunk. Reggelente általában így hármasban jártunk be a suliba, és bár Bazsu másik intézményben tanult, egy darabig együtt jött velünk, aztán délutánonként ugyanígy találkoztunk néha. Végülis ő így ismerkedett meg a Lacival, aztán vele bővült 3 főre a zenekar. A bővítés névváltozást is hozott, a lehetséges variációk közül a Cselepkezők elnevezés mellett döntöttünk.

LACIBÁCSI: Hármunk közül a legkorábban én kerültem kapcsolatba hangszerekkel. 2003-ban kaptam egy akusztikus gitárt, ami egy évig megvolt, de csak dísznek, mert semmit nem tudtam rajta játszani. A középiskolában volt két olyan évfolyamtársam, akik hozzám hasonlóan kedvelték a régi mulatós zenéket, így arra gondoltunk, hogy a minden évben megrendezésre kerülő iskolai gálán fellépünk valamivel (csak a hecc kedvéért). Borzasztó volt. Gondoltam, hogy szólógitáron könnyebb lehet játszani, így 2004-ben vettem egyet. Kiderült, hogy ezen sem könnyebb. A szintis barátommal még "felléptem" egy-két falusi hakni partin, de csak a húrokat sikerült elszaggatnom. Év végére azért már le tudtam fogni 1-2 akkordot is. Hosszas bajlódás után rájöttem, hogy nem kell erősítő, számítógépes kishangfalra kötve is jól tud szólni a gitár. Ezt alkalmaztuk aztán a Cselepkezőknél is, és a mai napig is így zenélünk a padláson. Az említett Cselepkezők nevet még én találtam ki a 90-es évek elején. A busz ajtajáról jutott eszembe ez a szó: amikor nyitódik és csukódik, olyan cselepkezős mozgást végez… 2006-ban egy rövid ideig 4 tagú is volt az együttes, de az akkori basszusgitárossal kb. 3 próbát sikerült lebonyolítanunk. Mivel nem volt dobosunk, Bazsu kilépett, mi meg ketten maradtunk Cincyvel. A közös zenélés eredménye egy Floaters nevű duó lett. Semmi mást nem csináltunk, csak elindítottunk egy tetszőleges dobot, és rágitároztunk. 6 számot vettünk fel így. A Kórház-temető c. számunk alapja is ezidőtájt született meg. Mivel túl nyugatias volt ez a név, úgy gondoltuk magyarosítani kellene, és egyszerűen Czinege-Molnár kettős-re változtattuk a zenekar nevét. 2008-ban 8 számot sikerült rögzítenünk, természetesen padlás körülmények között. Egy évvel később újabb számokat terveztünk, de ekkor szólt Bazsu, hogy mi lenne, ha mégis folytatnánk, de valami mással. Itt meg kell jegyeznem, hogy 2008-ban én, saját magam szórakoztatására már zenélgettem, és felvettem egy-két jobban sikerült szerzeményemet is.

- A közelmúltban jelent meg az új albumotok, erről mit érdemes tudni? Valamiféle visszajelzést kaptatok már vele kapcsolatban?

BAZSU: Először is azt érdemes tudni, hogy ez az album úgy másfél évvel ezelőtt lett volna már esedékes, de csak tavaly ősszel jutottunk el odáig, hogy ténylegesen felvegyük a számokat. A címe az, hogy Játszótér, ez amúgy az első szám címe is, és tizenkét dal van rajta. A sorban ez a harmadik anyag, volt először is a már
említett demo 2009-ből, aztán 2010-ben készítettünk egy 4+2 számos EP-t, Motorbicikli címmel. Az első kettőből csak saját magunknak készítettünk példányokat, ez a mostani viszont cd és kazetta formában is sokszorosításra került, minket kell keresni, ha valaki vásárolna belőle. Az ára 1200 forint. Visszajelzést így személyesen nem kaptunk, de tudomásom van róla, hogy több hardkórpankos illető szerint ez nagyon rossz, vagy ,,olyan mint egy gagyi Büdösök’’, és van aki meg állítása szerint 15 évesen írt ilyen szövegeket (aztán gondolom megtanult angolul). Engem amúgy ezek a vélemények elégedettséggel töltenek el, ha már így tudomásomra jutottak, amúgy meg nem igazán foglalkozok ilyesmivel.

LACIBÁCSI: A felvételeink minimál körülmények között készülnek, semmi más nem kell hozzá, csak egy számítógép, meg az ócska hangszereink. Egy kis utómunka, és kész is. Én vagyok az, aki megpróbálja az egészet hallgatható formába összerakni. Eddig úgy volt, hogy nálunk vettünk fel mindent, de most ennél az albumnál már mindenki a saját otthonában készítette a felvételeket. Az ének sáv kivételt képez, ezt majdnem profi körülmények között csináltuk meg Bazsuval a munkahelyemen, egy éjszaka alatt. Szerettem volna jó minőséget kiadni a kezeim közül, úgyhogy hosszú hónapokba tellett, míg elkészültem a számokkal. Végül is sikerült összehozni egy vállalható albumot. Ennél jobb minőségű anyagot szerintem felesleges csinálni, semmi pénzért nem vonulnék rendes stúdióba, csak azért, hogy jobban szóljunk. Egyébként ez a műfaj amúgy sem érdemel ennél többet szerintem. Talán a dobbal lehetne még valamit kezdeni!

- Mivel foglalatoskodtok így az album elkészülte után? Születnek mostanában új szerzemények? Egyáltalán: Hogyan születik egy Honecker-dal? Közös munka eredménye, vagy pedig egy valaki felelős általában egy-egy szerzeményért?

BAZSU: Én éppen dolgozok, ősztől meg folytatni tervezem a tanulmányaimat. Nem sok időnk van mostanában együtt zenélni, meg hely sincsen igazából, de ebben a Laci az illetékes. Az utóbbi időben jó, ha kéthavonta próbáltunk egyet. Új szerzemények viszont vannak, legalábbis két-három olyan szám, amik félkész állapotban pihennek egy ideje. Elég jók lesznek szerintem, a legfrissebb az nagyon slágeres!

CINCY: Bazsuhoz hasonlóan mostanában főleg a dolgos hétköznapokat élem, nem sok időm jut egyéb elfoglaltságokra. Zenélni is csak a próbák alkalmával szoktam. Esetleg ha időm engedi, inkább fotózgatok, vagy kirándulok egyet.

LACIBÁCSI: Nekem szinte alig van szabadidőm, rendszerint hétvégén is dolgozom. Ha zenélni akarunk, akkor megbeszéljük, és összejövünk nálunk a padláson. Most éppen felújítás alatt áll a helyiség, de remélem, júniusra készen leszek a festéssel és a padló lerakásával. Ezt majd egy padláskoncerttel fogjuk megünnepelni. Szerencsére még nem kerültünk olyan nagy alkotói válságba, szövegek persze könnyebben születnek, ez Bazsu reszortja. Én kizárólag a zenével foglalkozom. Leggyakrabban úgy születik meg egy dal, hogy Bazsu ír egy szöveget, és közösen kitalálunk rá valami dallamot. Volt már persze úgy is, hogy magam írtam meg a zenét. A Fiatal-irtó, a Napszemüveg, és a Paraszt c. dalokat például én komponáltam, a többieknek megmutattam, mit kell játszaniuk, és már készen is volt a zene… Néha persze nekik is vannak ötleteik, amit aztán bemutatnak a zenélés alkalmával, pl a Szieszta című dal nagyrészt Bazsu érdeme, én már csak a basszusgitáron alakítgattam utólag. Sokszor a szintin vagy a gitáron találok ki valami alapötletet, és ebből próbálom felépíteni a zeneszámot.
2013

- Mi a véleményetek a magyar „színtérről”? Véleményetek szerint mennyire beszélhetünk egyáltalán ilyesmiről?

BAZSU: Ha a színtér alatt a magyar punk szubkultúrát értjük, akkor szerintem itt is az érvényesül, ami úgy általában jellemző a magyar emberekre. Olyasmire gondolok, mint az összetartás teljes hiánya, aki csak tud keresztbe tesz a másiknak, irigykedik, és ebből kifolyólag utálja a másikat. Ellenséget keres, még a „saját” soraiban is. Ezt én úgy értem, hogy a három, négy vagy még több részre szakadt punk szubkultúra egyes csoportjai között áll fenn egyfajta feszültség. Persze én sem vagyok különb, nem nagyon vagyok kíváncsi „azokra”, tehát a másik csoportokra, és nem célom ezt a megosztottságot felszámolni, nem is lehetne célom, és szerintem ez jól is van így. Nem kötelező mindenkinek mindent szeretni. Az átfedés lehetne kicsit talán nagyobb az egyes „színtérrészek” között, de olyan emberekkel én nem szeretnék semmilyen közösséget, akik „csak azért is” elutasítják a másikat, nácinak nevezik, stb… az egy oldalhoz, merev szabályok szerint való elköteleződést én sosem szerettem. A menedzselt zenekarokat és hallgatóságukat pedig legszívesebben nem is említeném, de az szerintem tény, hogy ők vannak a legtöbben. Ezek a fiatalabbaknak fontos kezdőlökést adhatnak, könnyebb ezekhez a zenékhez hozzájutni, de idővel kinövi őket az ember normális esetben, aztán már csak nosztalgiából veszi elő őket, legalábbis én ezzel így vagyok.

LACIBÁCSI: Én őszintén bevallom, nem foglalkozom a mai zenekarokkal, sem pedig a színtérrel. Én leragadtam valahol a 70-es években. A zene egyre primitívebbé válik, csak a szubkultúrában lehet még érdekes dolgokat felfedezni.

- Mennyire vagytok aktívak koncertezés terén? Egyáltalán, mint salgótarjáni bázisú zenekarnak, mennyire van lehetőségetek a koncertezésre, mennyire fogékony a közönség a munkásságotokra?

BAZSU: 2012 novemberében léptünk fel először, azóta volt már néhány koncertünk itt-ott, meglehetősen ritkán, de szerintem ez elég is. Salgótarjánban én nem szívesen lépnék fel többet. Talán még Vizsláson a presszóban érdemes lenne egyet.

CINCY: Az utóbbi időben viszonylag sokat koncerteztünk a korábbi időszakhoz képest, ami elég furcsa, mivel a 2009-es újraalakulás óta 2012-ben léptünk fel először. Ez mondjuk Bazsunak is köszönhető, ő volt ugyanis az, aki kellő számú, vállalható saját szám meglétéhez kötötte a koncertezést. Igaz, ez a feltétel talán már egy évvel korábban is teljesült. A közönség előtti szereplésre Salgótarjánban nincs túl sok lehetőség a nem felkapott zenekarok számára, én csak egy helyet tudnék említeni, ami valamennyire még befogadó ilyen téren. A fogékonyságról ebben a régióban még csak annyit érdemes megemlíteni, hogy igény helyett főleg igénytelenséget lehet tapasztalni. Szerencsére a fővárosban nagyobb örömmel fogadtak minket, ami nagyrészt az értő közönségnek tudható be.

LACIBÁCSI: Sok évet kellett várni, mire felléphettünk a kisérdemű előtt. Én már korábban kötélnek álltam volna, de végül is így alakult. Mostanában úgy vagyunk, hogy, ha hívnak, akkor megpróbálunk eleget tenni a kérésnek. Itt Salgótarjánban nem értik, nem értékelik ezt a fajta zenét, amit mi játszunk. Az itteni koncertek sem sikerültek igazán jól, a hangosítás, a bénázás, a részeg punkok, mind-mind meghatározó tényezői voltak a koncerteknek. Nem szeretek ebben a városban, ennek a közönségnek játszani, Salgótarján nem érdemli meg ezt a fajta zenét. De úgy vettem észre, hogy Budapesten azért elismernek minket néhányan. Külön megemlítem az Opus Nullt, az Óvantagot, Bérces Ádámot, akikkel sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk a koncertek során, és kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk.

- A Honecker mellett vannak bizonyos projektjeitek (Czinege-Molnár Kettős, Sírgondozók…) ezek mennyire aktívak?

BAZSU: Ezek időszakos projektek, a Sírgondozókat például akkor találtuk ki, amikor ketten zenéltünk a
Sírgondozók
Lacival, mert a Cincy távol maradt azon a szombaton holmi strandolás ürügyén. Miközben ő a barátnőjével sakkozott a medencében, mi a padláson úgy döntöttünk, hogy variálunk a hangszerekkel, én elkezdtem gitározni, a Laci meg leült a két szinti elé, és aztán ez lett belőle. Egyébként szoktuk cserélgetni a hangszereket hármasban is, de általában megmaradunk a kísérletezgetés szintjén. Az említetteken kívül van több különböző fantomegyüttesünk is ebből kifolyólag: A.S.P. (Anettka Space Project), Bermuda Háromszög, Bobden, Pécskő Trió, Vallásos Nevelés. Ezek jelenleg egyáltalán nem aktívak, egyedül a Sírgondozók nevezhető amolyan „félaktív” státuszúnak, tervbe van most véve, hogy felvegyük végre normálisan a még 2011-ben kitalált dalokat, és akkor - kicsit megkésve ugyan - lesz ebből egy EP majd, valószínűleg még idén nyáron.

LACIBÁCSI: A Sírgondozók 4 számos albumának felvételei folyamatban vannak. A Czinege-Molnár kettős jelenleg inaktív, valamint a saját Lacibácsi projektem is pihen egy kicsit. Tavaly felvettem kb 10. számot és még hozzácsaptam egy-két régebbi felvételt. Ebből lett a Lacibácsi demo album. Év elején gondoltam újra felveszem az eddigi számaimat, de még csak 3 felvétel készült el… Idő kérdése minden…

- Zeneileg avatatlan fülek gyakran hoznak titeket párhuzamba a(z egyébként remek) Csermanek Lakótelep zenekarral. Ez menyire zavar titeket? Mely formációk voltak egyébként hatással munkásságotokra?

BAZSU: A zeneileg avatatlan fülek nem ismernek sem minket, sem a Csermanek Lakótelepet. De lehet, hogy én rosszul értelmezem ezt a szóösszetételt. Persze a kérdést értem én, az tény, hogy nagyon hasonló a zene, amit csinálunk, de engem úgy nem zavar ez. Nekem a Csermanek Lakótelep a kedvenc hazai zenekarom, én ezt nem tagadom. Szövegileg meg a Büdösökhöz is hasonlítanak egyesek minket, már ezt is hallottam, de ezt sem bánom, nem zavar. Kétség sem fér hozzá, hogy nagy hatással voltak rám a szövegírást tekintve. Alapvetően olyan témákról írtam a dalokat eddig, amiket illetően hiányérzetem volt így vagy úgy. A saját magam, illetve a két barátom igényeit elégíti ki ezért a legtöbb dalszöveg. Hogy ehhez a zenei eszköz ez a Csermanekék által kitalált „sablon”, azt én nem bánom, ha ezért valakinek ellenszenvesek vagyunk, az az ő baja, ha meg tetszik ennek ellenére is valakinek egyik-másik dalunk, az is az ő baja. Persze jól esik, hogy vannak pozitív visszajelzések is. Az említetteken kívül rám hatással voltak még a régi magyar punk és újhullámos zenekarok, néhány lakodalmas együttes a rendszerváltás idejéből, a „nóje dojcse velle”, Pozsonyi Ádám és Barangó munkássága, meg néhány zenekar a közelmúltból, ami leginkább ebbe az antiliberális pánk vonalba sorolható. Aztán fontos még a kanizsazene.atw.hu (ezt amúgy ajánlom mindenkinek, aki nem ismerné), a debreceni Kondor testvérek együttesei, meg talán a szintipop és darkwave zenék is, amiket hallgatok, bár az utóbbi inkább csak a Sírgondozóknál említhető hatásként.

CINCY: Még a kezdetekkor igen vegyes stílusú zenéket hallgattunk, én a punk és a régi heavy metal, hard rock zenéket részesítettem előnyben. Ha ki kellene emelnem pár együttes, akkor a magyarok közül a Rózsaszín Pittbull zenekart, a Hatóságilag Tilos-t, az Ossian-t valamint a Macskanadrág-ot említeném, ezek voltak a személyes kedvenceim. A külföldi együttesek közül pl. Iron Maiden-t sokat hallgattuk Lacibácsival az iskolai szünetekben. Az együtt töltött idő alatt sokféle zenét mutattunk egymásnak, és így a végén nagyon vegyes ízlésvilág alakult ki mindhármunkban. Talán ez is közrejátszott a Honecker számok számomra meghatározhatatlan stílusának kialakulásában. Persze az utóbbi években sokat hallgatott Csermanek Lakótelep, Büdösök, vagy a Kondor produkciók hatása is erősen érződhet a dalainkon.

LACIBÁCSI: 2006 nyarán fedeztem fel magamnak a Csermanek Lakótelepet, a hozzám eljuttatott Élettér-Elmélet felvételek által, nekem ekkor már volt internet elérhetőségem. Mutattam is Bazsunak, hogy hallgassa már meg, milyen fasza zene ez. Aztán megtetszett a basszusgitár, vettem is egy olcsóbb fajtát - egyébként mai napig ezt használom - és 2009-ben, amikor újraalakult a trió, javasoltam Bazsunak, hogy olyan csermanekeset lehetne csinálni, tehát egy szintetizátort is bevenni a hangszerek közé. Ennek örömére beszereztünk a kívánt hangszert. Szerintem a Honecker soha nem másolta a Csermaneket, csak hasonlít rá, de tény, hogy hatással volt a zenekarra. Balázs közben egyre profibb lett szövegírás tekintetében, nekem meg egyre kifinomultabb lett a zenei ízlésem. Több évig csak magyar zenét hallgattam, főleg Omegát. Aztán Cincy révén megismertem a hard rock zenéket, Bazsu meg ajánlotta a punk és a new wave zenekarokat. Évek óta a progresszív rock irányzatot tekintem a könnyűzene komolyzenéjének. Ötleteket is szívesen veszek ezekből a zenékből. Magyarok közül az East, Color, Solaris, Panta Rhei… külföldiek közül az Eloy, Epitaph, Saga, Rush, Camel, meg még sok más… nagy hatással voltak, vannak rám. Egyébként rengeteg zenét ismerek, és hallgatok is, főleg lemezről, mert számomra ez jelenti az igazi zenehallgatást. Kifejezetten szeretem a munkásmozgalmi dalokat, főleg most a padlás felújítás közben igazi élmény ezeket hallgatni. Nincs annál csodálatosabb dolog, mikor felteszünk egy lemezt, és leülünk egy pohár borral a hangfalak elé…

- Végezetül üzennétek valamit a rajongóknak, a blog olvasóinak, esetleg a mai fiataloknak, fesztiválozóknak, vagy akárki másnak?

BAZSU: Az értő urak (és ha vannak, hölgyek) vegyenek cédét meg kazettát, mert meg akarunk ebből gazdagodni, nekünk igazából az egész csak erről szól! (Na meg ugye szex, csajok, rock and roll) A fiatalok pedig kábítószerezzenek, és egyéb módokon is rövidítsék az életüket minél inkább, kevesebb nyugdíjas lesz legalább a jövőben. Ja, meg aki kért előzetesen az új lemezből, és félretettem neki, az jelentkezzen!

CINCY: A minimális számú rajongónak annyit, hogy jöjjenek a koncertekre, garantáltan családias lesz a légkör! A fiatalokról,  fesztiválozókról mindent elmondanak a témában készült Fiatal-irtó és a Ne menj fesztiválra! című dalaink, úgyhogy ehhez nincs további hozzáfűznivalóm.

LACIBÁCSI: Ha már egy ember azt mondja a zenénkre, hogy ez jó, akkor már megérte csinálni! Üzenni nem üzenek.

A zenekar frissen elkészült albumába belehallgathattok itt: BANDCAMP
A koncertekkel és minden egyéb friss információval kapcsolatban figyeljétek: FACEBOOK
A lemez megvásárlásával kapcsolatban pedig itt érdeklődhettek: honeckerbosszuja@gmail.com