2015. szept. 15.

Házmesterország

 Panelban lakni nagyjából olyan, mintha az ember egy folyamatosan zajló szociológiai és antropológiai vizsgálat céljából kreált mesterséges valóság részese lenne. Az alkoholista nyugdíjastól kezdve a pedáns, fiatal üzletemberen át a pánsípos perui indiánokig szinte minden megtalálható kicsiny lakóblokkunk egymásra zsúfolt betoncelláinak sokaságában. Az itt felsorolt egyedek azonban korántsem annyira bosszantóak, mint egy, minden egyes betonkocka populációjának tagjai közt megtalálható, visszataszító teremtmény: A HÁZMESTER!



 A házmester szerepét a legtöbb lakótelepi társasház életében egy olyan nyugdíjazáson túlesett, kövér, bajszos, szódásszifon-szemüveget viselő, verejtékező, hatalommániás férfi tölti be, aki érdemi munkavégzésre ugyan már képtelen, ellenben szabadidejében szeret a lépcsőházban hallgatózni, és átvizsgálni az épületben lakók postaládáját. A liftbe beszállva erőteljes verejtékszagot áraszt, és szemüvegét igazgatva úgy méreget minket, mintha csak épp most szabadultunk volna valamelyik rosszabb hírű büntetés-végrehajtási intézetből, és épp eget verő gaztettek végrehajtásán törnénk a fejünket. Látszik rajta: Egészen biztos abban, hogy most végre megtalálta a tettest, aki összevizelte a lépcsőfordulót a hatodikon, aki felgyújtotta a Kovácsék lábtörlőjét a földszinten, és aki száraz kutyaszart tömködött a múlthét elején a postaládákba. Persze ha kell, ő rafinált keresztkérdésekkel azon nyomban tőrbe is csalja és lebuktatja a tettest. Érzi, most nem menekülhetek.

-Maga hanyadikon lakik?
Szegezi nekem a kérdést, s közben nyolc dioptriás szemüvege mögül úgy méreget, mintha csak magával Charles Mansonnal lenne dolga.
-A hetediken.
Igaz, ezt az információt már negyedjére közlöm vele az elmúlt egy év során, ugyanis akárhányszor van balszerencsém együtt liftezni vele, megkérdezi tőlem, ki vagyok és hol lakok.
-Hmm...A hetediken.
Látszik rajta, dolgozik mogyorónyi agya, és próbálja összerakni magában a fejében szétszórt kirakós játék apró darabjait, ám az elégett lábtörlő, a dehidratált kutyaürülék, és szúrós vizeletszag valahogy sehogy nem akarnak semmiféle összefüggést mutatni azzal, hogy én, minden bűnök valószínűsíthető elkövetője a hetedik emelet egyik lakásában merem tengetni mindennapjaimat.
-Most az egyszer még nyertél te rohadék, de ha legközelebb találkozunk, átharapom a torkodat. -gondolja magában, ám miközben kiszáll a liftből a negyediken, csak ennyit mormol bajsza alatt alig hallhatóan: -Értem, visz'látásra!
Az információt persze jól elraktározta a kopott kezeslábasa egyik zsebében rejlő noteszében, és csak a pillanatra vár, mikor használhatja fel végre ellenem, hogy a hetedik emeleten merek lakni.

Aztán eljön a lakógyűlés napja. A délután, amikor ötöt üt az óra, és a ház minden egyes vén kísértete egyszerre csoszog ki halálszagú betonkamrájának dohány- és húslevesszagú rejtekéből és tart félelmetes szeánszot a földszint három nagyszobájában, száraz teasütemény és instant kávé mellett megbeszélve a közösség ügyes-bajos dolgait. Ekkor a házmester kitálal.
Bizsergető jóérzés és izgalom tölti el a szívét, miközben összeállítja magában eleve nemlétező bűnlajstromom, és pontról pontra felvázolja azt az egybegyűlt kriptaszökevények díszes seregének. A nyeszlett testekben megáll a vér az ámulattól, a fehér hajkoronák ha lehet, még vakítóbb fehérek lesznek, és alig telik bele egy-két órába, megindul a kombinálás, terjedni kezd a pletyka.
-Hallottad Marikám, az a szakállas fiatalember a hetedikről mit csinált már megint? Állítólag feldarabolta majd kibelezte a saját kutyáját, az így kapott lucskos, undorító cafatokat pedig belegyömöszölte a házmester postaládájába. Az egyik este belőve összehányta a lépcsőfordulót a harmadikon, majd ezután be akart törni a hatodikon az Erzsike nénihez hogy megerőszakolja és elvegye tőle a farhátra sem elég kisnyugdíját! Pedig olyan kedvesnek tűnt elsőre, még a liftet is megtartotta nekem a múltkor! De látod Marika, ebben a szörnyű világban ma már senkiben sem lehet megbízni feltétel nélkül!

...

A minap délelőtt jó szokásomhoz híven az internet bűzös mocsarait böngészve találtam rá egy felettéb érdekesnek nevezhető mikroblogra. Már megszoktam, hogy meglehetősen megszaporodott az olyan jellegű oldalak száma az éterben, melyek ahelyett, hogy érdemben kiállnának valami társadalmunkat előre mozdító, pozitív cél mellett, sokkal inkább a gyűlölködést és a kirekesztést, a bizonyos társadalmi, politikai, vagy épp szubkulturális csoportok kipécézését  tűzik ki lobogójukra célul. Sosem gondoltam volna azonban, hogy ezek az oldalak azon kívül, hogy meglehetősen kínosak az érintett rétegbe tartozó egyénekre nézve, különösebben veszélyesek és károsak is lehetnének.

Úgy látszik azonban, eljutottunk arra a pontra, hogy vannak bizonyos dolgok, melyeket nem lehet következmények nélkül kimondani. Vannak bizonyos gondolatok, melyeket jobb megtartanunk magunknak, máskülönben egyik napról a másikra elveszíthetjük ismerőseink/barátaink bizonyos százalékát, sőt, ami ennél is rosszabb, egyik pillanatról a másikra találhatjuk magunkat az utcán, állás és biztos egzisztencia nélkül. Az általam talált, emlegetett blog célja ugyanis nem más, minthogy a készítője, az önjelölt házmester által nácinak/fasisztának/nacionalistának/bármi egyéb módon kirekesztőnek vélt Facebook felhasználókat kommentjeik, posztjaik, valamint megosztásaik alapján kiszűrje, és képernyőfelvételeket készítve megkérdőjelezhető megmozdulásaikról jelezze munkaadóik felé alkalmazottjuk "erősen szélsőséges, korszellemmel homlokegyenest haladó, kirekesztő nézeteit." Egyszóval arról van szó, hogy ha valakinek nem egyezik a véleménye az adott bloggerével, és esetleg az adott személy nem képes olyannyira önmaga moderálására, hogy hirtelen felindulásból fakadó gondolatatit magában tartsa, akkor jön ez az önjelölt erkölcsrendész, és megfosztja ezt az embert biztos megélhetésétől és emberi méltóságától, pellengérre állítva őt a világ összes bajáért és szenvedéséért. Mit sem sejtő, frusztrált kommentelő lesz a tökéletes bűnbak, az ok, amiért a dolgok nem úgy működnek a valóságban, mint ahogyan azt az önjelölt házmester szerepét betöltő úr/asszony a fejében felépített fellegvárakban elképzelte. Nagy Testvér hűséges szolgáiként dolgozik a szebb holnapért, és jaj annak, aki esetleges frusztráltsága, aluledukáltsága, vagy hirtelen haragja miatt hangot mer adni bármifajta nézeteivel szembe kerülő ellenvéleménynek.
Eljutottunk tehát arra a pontra, hogy a közösségi médiának és az információs társadalomnak köszönhetően egyetlen rossz helyen, rossz időben elejtett mondat miatt lehet egycsapásra valakiből békés, tiszteletreméltó honpolgárból véresszájú, gyűlölni való náci. Eljutottunk újra oda, hogy sokezer, szomszédot önkéntesen feljelentgető házmester országa legyünk. Ha nem teszünk rendet a fejekben nagyon hamarosan én mondom, nagy baj lesz itt. Benne vagyunk a szarban, nem kicsit, hanem nagyon. Gyűlölet ugyanis gyűlöletet szül, és ez egy örök körforgás. Mert itt bizony kőkemény gyűlölködésről van szó, a másik aljas, arctalan kicsinálásáról. Még akkor is, ha a felszabaduló düh és frusztráció olyan emberek ellen irányul, akik gyűlölködő hozzászólásokat, képeket posztolnak közösségi felületekre.

Egyébként is, gondoljunk bele: Mivel lenne jobb, ha az emberek magukban tartanák a frusztrációikat? Jobb lenne esetleg, ha ahelyett, hogy  egy-két megkérdőjelezhető hitelességű, ultrajobbos cikk, vagy egy-két minősíthetetlen Facebook oldalról megosztott kép alá hülyeségeket irkálnak, hagynák, hogy az egész feszültség szépen, lassan felgyűljön bennük és egyszerre robbanjon? Jobb lenne, ha az utcán vezetnék le az őket ért vélt vagy valós sérelmekből fakadó frusztrációt? Emlékszünk arra, mi volt mondjuk 2006-ban? Így legalább megvan annak a látszata számukra, hogy szólásszabadság van, és talán annyira mégsem szar minden, mint az elsőre gondolnák.

Emberek! Én elhiszem, hogy mindenféle hitelességet mellőző, zs-kategóriás portálokról megosztott cikkek alatt hülyeségeket beszélni, illetve rég halott diktátorok fotóit aktuálpolitikai helyzetekre reflektáló, viccesnek gondolt képaláírásokkal megosztani nem épp okos dolog a mai világban. Azt is elhiszem, hogy vannak, akiknek ez jogosan bántja a lelki világát, de azt már képtelen vagyok elhinni, hogy az értelmes vita és a probléma gyökerének feltárása helyett rögtön az aljas áskálódás és a gulag lehetőségének meglebegtetése lenne a megoldás. Mint ahogyan az sem megoldás, hogy Facebook hírfolyamunkból eltávolítjuk a nekünk nem tetsző véleményt hangoztató ismerőseink posztjait, esetleg töröljük is őket végleg kapcsolataink közül. Mert az nem más, mint netto nácizmus...
Miért jó ez? Tényleg egy teljesen egysíkú, neutrális világban szeretnénk élni, ahol mindenki ugyanazt a világnézetet szajkózza amit mi, mert nem is szajkózhat mást? Tényleg azt szeretnénk, hogy arra a sorsra jussunk, mint amiben korábban már része volt azon elődeinknek akiket a hatalom üldözött és ellehetetlenített azért, mert, más volt a véleményük, mint ami az éppen aktuális zeitgeist kedvére való lett volna?

Hát, gratuálok, így tovább emberek! A gestapo és a munkásőrség egészen biztosan büszke lenne rátok, sok száz, sok ezer kis házmesterre, akik a monitoraitok előtt ülve csak arra vártok, hogy végre rajtakapjátok a felső szomszédot azon, ahogyan éppen beletuszkolja a kutyaszart a közös képviselő postaládájába.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése